Mi lesz az események után? Mikor kapjuk meg a fotókat?

Sokan gondolják, hogy egy fotózás "csak" annyiból áll, hogy végigkattintgatunk egy esküvőt, aztán másnap rá az egészet egy lemezre és postára vele... A valóságban ez egyáltalán nem így van. Sőt, ezután kezdődik csak az igazi munka!

 

Általában legalább két hétre szükségünk van a fotók alapos feldolgozásához, ha nem jön közbe semmi váratlan, de nehéz ezt pontosan megmondani. Néha több idő kell, néha kevesebb, ez függ attól is, hogy előtte hány egyéb esküvői fotós anyag feldolgozása van folyamatban és attól is, hogy hány képet készítettünk az esküvő alatt. Az is számít milyen fényviszonyok között kell dolgoznunk és, hogy mennyire volt jó a sminkes ill. milyen külső adottságokkal rendelkezik a pár (itt a bőrön lévő, látható sérülésekre gondolok elsősorban). Minden képet egyesével vizsgálunk át, behangoljuk a színeket, vágunk ha szükséges, retusáljuk ami zavaró lehet, ügyelve a természetes hatás megtartására. A művelet végén az anyag felkerül az internetre, egy jelszóval védett területre. Ez azért nagyon praktikus, mert onnantól fogva a jelszó ismeretében akár egy netkávézóból is könnyen elérheted az albumot, sőt, néhány gombnyomással rendelhetsz is a képekből.

 

Egy arany  csomagnál készülhet akár 2000 db fotó, így ha mindegyikkel csak egyetlen percet töltünk... az bizony eltart egy darabig, "a jó munkához pedig idő kell". Nem adjuk lejjebb a minőséget csak azért, hogy az anyag gyorsabban elkészüljön. Arra természetesen van lehetőség ha valakinek hamar szüksége van néhány képre, hogy azt soron kívül elküldjük, hogy abból esetleg képeslapot vagy más emlék-ajándék tárgyat lehessen készíteni amíg a feldolgozás folyamatban van.

 

Fontos információ a képválogatáshoz! Arra kérünk mindenkit, hogy a képek kiválasztásánál semmiképpen se hosszú számsor vagy file-név listákat küldjön! Ez nem csak nekünk okoz nehézséget, hiszen akkor minden egyes képet kézzel kell újra kiválogatnunk az összesből (emiatt nagyobb a hibalehetőség is), hanem a megrendelőnek is nehézkes a képek neveit vagy sorszámait egyesével kiírogatni. Sokkal egyszerűbb, ha az internetes oldalunkon válogatjátok ki a fotókat, majd mint egy egyszerű megrendelést elkülditek, akkor is ha a csomagba tartozó 100-200 képről van szó. Külön online szoftvert fejlesztettünk ki ide az oldalra ami a megrendelésetek alapján tökéletes pontossággal elrendezi a fotókkal járó adminisztrációt, így egészen biztos, hogy pontosan és a legrövidebb határidőn belül azt kapod amit megrendeltél.


Moksaphoto Moksaphoto Moksaphoto Moksaphoto Moksaphoto Moksaphoto Moksaphoto Moksaphoto Moksaphoto Moksaphoto Moksaphoto Moksaphoto Moksaphoto Moksaphoto Moksaphoto Moksaphoto