Esküvőkiállítás Zalaegerszegen 2014 Január

Túl vagyunk az idei év első esküvőkiállításán, amit Zalaegerszegen a Kölcsey Ferenc gimnáziumban került megrendezésre 2014 Január 26.-án. Ezúton szeretném megköszönni Gengeliczky Tímeának a szervezői munkát, tényleg nagyon kitett magáért és gondosan ügyelt a legapróbb részletekre is. Színvonalas tánc- és divatbemutatókkal tarkított műsor és változatos felhozatal várta a látogatókat.

 

A hideg rendesen tombolt reggel, a jeges járdán keresztülhajtva tudunk beállni az udvarba, de odabent nagyon jó volt az idő. Kellemes meglepetés volt számomra a falra szerelt sínszerkezet, amire viszonylag egyszerűen fel tudtam szerelni a háttér-posztert. A két lámpát is nagyon jól tudtam használni dekorációs elemként. Az áram bevezetésével bíbelődött kicsit a műszak, de aztán hamar orvosolták a dolgot, összeállt a stand és már meg is érkeztek az első nézelődők. Sajnos a csokiszökőkút egy szinttel lejjebb volt tőlem így csak a karzatról szemezgethettem vele de a következő kiállításon jobban résen leszek... :)

 

Röviden összegezve megérte eljönni, hiszen sok komoly érdeklődő látogatott meg, gyakorlatilag egy percre sem tudtam elhagyni az asztalom, a belépőjegy pedig valamilyen szinten szűrőként is szolgált, hiszen leginkább tényleg csak az jött be, aki komolyan érdeklődött a kiállítás és az ott található üzletek szolgáltatásai iránt. A szomszédos asztaloknál is sikerült új ismeretségekre szert tenni, ami gyakran nagyon pozitív folyománya az ilyen rendezvényeknek.

Folyt köv., legközelebb találkozzunk február 8.-án Keszthelyen, ill. február 15-én Nagykanizsán!!

Akciós ajánlatom az esküvőkiállítások alatt ill. az azt követő héten való időpont foglalásnál, felár nélkül minden az esküvőn készült kép rákerül a DVD lemezekre függetlenül a csomag nagyságától!


Moksaphoto Moksaphoto Moksaphoto Moksaphoto Moksaphoto Moksaphoto Moksaphoto Moksaphoto Moksaphoto Moksaphoto Moksaphoto Moksaphoto Moksaphoto Moksaphoto Moksaphoto Moksaphoto